A Dakar-rali tizedik versenynapján is sikeresen célba ért Gyenes Emánuel, akinek kitartó teljesítményét a szervezők is elismerték. Szerdán egy fotóösszeállítást tettek közzé azokról a motorosokról, akik tapasztalt versenyzők, komoly célokkal vágtak neki az idei viadalnak, ám a szaúd-arábiai Dakaron különböző nehézségek miatt szenvednek – ennek ellenére hősiesen folytatják a küzdelmet.
A „Heroes of Dakar” című bejegyzésben olyan nevek szerepelnek, mint a cseh Milan Engel, a litván Nerimantas Jucius és Dovydas Karka, a mongol Murun Purevdorj és Khaliunbold Erdenebileg, az amerikai Mason Klein, valamint a belga Jérôme Martiny. A felsorolásban ott van az Original by Motul kategória tavalyi győztese, Gyenes Mani is.

Foto: Dakar.com
„Mindannyiunknak ugyanaz a célunk: elérni Yanbu városát” – írta a szatmári pilóta, miután megosztotta a bejegyzést saját Facebook-oldalán.
Mint ismert, Gyenes egy hete sérülten teljesíti a Dakar-rali embert próbáló szakaszait. Szerdán, a második maratoni szakasz második napján a mezőny 420 kilométert tett meg Bisha városáig, ebből 368 kilométer volt a motorosok számára mért szakasz. A napot a francia Adrien Van Beveren nyerte 4 óra 15 perc 43 másodperces idővel. Gyenes Mani 1 óra 3 perccel maradt el tőle, ezzel a 38. helyen zárta az etapot. Összetettben a 25. pozícióba lépett előre, míg az Original by Motul kategóriában továbbra is a negyedik helyet foglalja el.
Csütörtökön, a 11. versenynapon a mezőny Bishából Al Henakiyahba motorozik. Rendkívül hosszú nap vár a versenyzőkre: összesen 882 kilométert kell teljesíteniük, amelyből 346 kilométer lesz a mért szakasz.
„A mai szakasz nehézsége nem a terepben rejlik; az útvonal nyomvonalai gyakran lehetővé teszik a gyors haladást. Ugyanakkor a számos kereszteződés, elágazás és csomópont miatt a környezet gyorsan labirintusszerűvé válhat. Az Al Henakiyah-i bivak sértetlen elérésében a tiszta fej és az összpontosítás lesz a legfontosabb szövetséges. Különösen azért, mert a teljes táv rendkívül megterhelővé teszi a szakaszt”
– olvasható a szervezők hivatalos szakaszleírásában.
DAKAR-RALI, 10. VERSENYNAP
Motorosok
- Adrien Van Beveren (francia, Monster Energy Honda HRC) 04h 15’ 43”
- Ricky Brabec (egyesült államokbeli, Monster Energy Honda HRC) + 00h 03’ 49”
- Luciano Benavides (argentin, Red Bull KTM Factory Racing) + 00h 04’ 04”
…
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcyle Team, KTM) + 01h 03’ 12”
Összetett táblázatban
- Ricky Brabec (egyesült államokbeli, Monster Energy Honda HRC) 41h 35’ 13”
- Luciano Benavides (argentin, Red Bull KTM Factory Racing) + 00h 00’ 56”
- Tosha Schareina (spanyol, Monster Energy Honda HRC) + 00h 15’ 43”
…
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcyle Team, KTM) + 08h 31’ 29”
Original by Motul kategória, napi szakasz, eredmény
- Benjamin Melot (francia, Esprit KTM) 04h 40’ 56”
- Josep Pedró (spanyol, RallyBikes – Pedregà Team, Husqvarna) + 00h 14’ 08”
- Jérôme Martiny (Anquety Motor Sport, Honda) + 00h 21’ 54”
…
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcyle Team, KTM) + 00h 37’ 59”
Összetett táblázatban
- Benjamin Melot (francia, Esprit KTM) 47h 17’ 58”
- Josep Pedró (spanyol, RallyBikes – Pedregà Team, Husqvarna) + 00h 13’ 39”
- Jérôme Martiny (Anquety Motor Sport, Honda) + 01h 03’ 56”
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcyle Team, KTM) + 02h 48’ 44”
Pesek Attila




