Immár több évtizedes hagyomány Szatmárnémetiben, hogy az Autonet székhelyén fogadják elsőként a Dakar-raliról hazatérő Gyenes Emánuelt.
Füstbombákkal, görögtűzzel, konfettivel, pezsgővel és természetesen tortával köszöntötték munkatársai Manit, akinek az idei szaúd-arábiai sivatagi megmérettetés nem alakult szerencsésen. Mint ismeretes, már a harmadik versenynapon súlyos bukást szenvedett, fejét is beverte, és ezt követően csak óvatosan, szigorú orvosi felügyelet mellett tudta folytatni a versenyt.

Munkatársai fogadták Manit
Pedig a szatmárnémeti motoros addig kiválóan teljesített. A szervizcsapat-kíséret nélküli Original by Motul kategória címvédőjeként vágott neki pályafutása 16. Dakar-ralijának. Az első két nap után már több mint húszperces előnnyel vezette kategóriája összetett rangsorát, sőt, a bukás előtt az előnye már megközelítette az ötven percet.
A baleset napján azonban rosszul mért be egy aszfaltos úton történő átkelést, az ugrás után a motor szerencsétlenül ért talajt, és kidobta Manit a nyeregből. Két motoros társa sietett a segítségére, ők hívták ki az orvosokat is, így közel egy órát veszített. A látási problémák miatt már nem tudott a korábbi tempóban haladni, a pihenőnapon pedig a verseny feladását is fontolóra vette.

A cég vezetői fogadták a motoros versenyzőt
„A nehéz pillanatokban sokat jelent, amikor látod, mennyien támogatnak és biztatnak. Valóban, az egészség a legfontosabb. A bukás után már nem kockáztattam. Onnantól csak azért harcoltam, hogy befejezzem a napi szakaszokat, és lépésről lépésre célba érjek az idei Dakaron is. Már nem érdekelt az időeredmény vagy a helyezésem. Voltak pillanatok, amikor azt hittem, soha nem ér véget ez a verseny. A második héten komoly fejfájásaim voltak, délutánonként a táborba érve csak a pihenés érdekelt. A látási gondjaim még nem múltak el, jelenleg csak a jobb szememmel látok jól. Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem ezeket a finisher érmeket”
– mesélte Mani.
Gyenes végül teljesítette a teljes, mintegy 8000 kilométeres távot: összetettben a 26. helyen végzett, az Original by Motul kategóriában pedig a negyedik helyen zárt.
Elárulta azt is, hogy a pihenőnapon telefonon beszélt feleségével, Gabival, akinek sírva vallotta be, hogy fájdalmai vannak.
„Feleségem megkérdezte, miért akarom végigcsinálni az idei versenyt, mi motivál még. Nem tudtam válaszolni. Azt gondoltam, ha célba érek Yanbúban és pódiumra állok, akkor megkapom a választ. Örültem a teljesítménynek, de nem kaptam választ arra, miért kínlódtam másfél héten keresztül. Minden Dakar-ralinak megvan a maga története. Az idei ez volt, amire valószínűleg nagyon sokáig fogok emlékezni”
– tette hozzá a Dakar-rali Legenda-kitűzővel rendelkező motoros.
Gyenes Mani szerint, ha tíz évvel korábban történt volna hasonló baleset, a következmények súlyosabbak is lehettek volna.
„A biztonsági előírások ma már nagyon jók. A minőségi bukósisak és a ruhában lévő airbag megmentettek. Szerencsém is volt, hogy nem kövekre estem”
– mondta.
Mani már itthon, Szatmárnémetiben is átesett az orvosi vizsgálatokon, azonban néhány hét pihenésre mindenképp szüksége lesz, mivel szemidegszálak sérültek meg. Februárban Barcelonába utazik, hogy hazahozza a motorkerékpárját és a felszerelését, amelyet a szervezők hajóval szállítanak vissza Szaúd-Arábiából. Az idei versenymotor Szatmárnémetiben marad, nem kerül a támogató, a bukaresti Țiriac Collection kiállítótermébe.
„Ennek egy kicsit örülök, mert így lesz itt egy motorom, amivel edzeni tudok. Egy teljes éven át készülök arra, hogy rajthoz álljak a következő Dakar-ralin”
– fogalmazott.
Mani azt is elárulta, hogy jövőre mindenképpen szeretne rajthoz állni a világ legnehezebb terepraliversenyén, hiszen a 2027-es kiírás különleges lesz számára:
„2007-ben versenyeztem először a Dakar-ralin, így a jövő évi viadalon a huszadik évfordulómat ünnepelhetem.”
Ezzel kapcsolatban Lieb Mihály, az Autonet társalapítója elmondta, hogy a szenegáli versenyen találkozott először Manival, majd néhány évvel később alkalmazta a cégnél, megalapították az Autonet Motorcycle Teamet, és azóta is ezekben a színekben képviseli a csapatot Románia legsikeresebb terepmotorosa.

Lieb Mihály 2007-ben Dakarban találkozott először Manival
Gyenes Emánuel hozzátette: idén több hazai és magyarországi terepralin szeretne részt venni, nyáron ismét rajthoz áll a nagyszebeni Red Bull Romaniacs hard endurón, és ha lehetősége lesz, a Marokkó-ralin, a világbajnoki sorozat egyik futamán is indulna, amely kiváló felkészülésnek bizonyul a Dakar előtt.
Pesek Attila




