Jubilált a Someș-Oaș Kupa autós tájékozódási, ügyességi és gyorsasági autós verseny, amit szeptember 5–7. között már 40. alkalommal rendeztek meg Szatmárnémetibe.
A négy évtizedes hagyománnyal rendelkező versenyt néhány éve a Szatmárnémeti A-K Rider’s SK rendezi meg, és az idei kiírást is egy kiemelkedő nemzetközi eseménnyel Cec Ori Cup kelet-európai-bajnokság 7. és 8. futamával párhuzamosan rendezte meg.
Az esemény a Romániai Európai Sporthét hivatalos rendezvényei közé tartozott, a Román Sport Mindenkinek Szövetség, valamint a Román Autóklub (ACR) égisze alatt zajlott. A kiváló időjárás, a helyi és megyei önkormányzat támogatása, a sportszerető közönség aktív részvétele, valamint a profi szervezés igazi ünneppé tette a szatmári motorsportot, mind a versenyzők, mind a nézők számára.
A hétvége péntekén négy ügyességi próba zajlott az ACR szatmárnémeti gyakorlópályáján – premierként ezúttal éjszakai futam nélkül. A közönség így testközelből figyelhette kedvenceik manővereit.
Az orientációs szakaszok szombaton este Szatmárnémeti utcáin, nappal pedig több településen – Madarászon, Erdődön, Szatmárhegyen, Részteleken, Amacon és Szatmárnémeti környékén – zajlottak. A futamok közúti forgalomban, szigorúan a KRESZ szabályait betartva történtek, és minden induló balesetmentesen, sikerrel teljesítette a pályákat.
A Cec Ori Cup 2025 immár 27. alkalommal kerül megrendezésre, amelynek két fordulóját ezúttal is kizárólag Szatmárnémetiben bonyolították le az ACR helyi fiókja és a Rider’s SK közös szervezésében. A rendezvényhez a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a szponzorok nyújtottak elengedhetetlen támogatást, ami lehetővé tette, hogy a verseny minden tekintetben elérje egy európai szintű bajnoki futam mércéjét.
A jubileumi Someș-Oaș Kupa szintén kiemelt része volt a programnak, ahol hazai és nemzetközi versenyzők – többek között nagybányai, temesvári, iași-i, szatmárnémeti, valamint lengyelországi, csehországi, magyarországi és szlovákiai pilóták – mérték össze tudásukat.
A díjkiosztó ünnepség szombat este zajlott, ahol a sportolók kupákat és különdíjakat vehettek át.
SOMEȘ-OAȘ KUPA – ügyességi verseny (6 induló)
Kui Ferenc (Szatmárnémeti), George Tarcău (Szatmárnémeti), Matei Cara (Iași), Kiss Tiberiu (Nagybánya), Oscar Sas (Szatmárnémeti)
Különdíjat kapott az Oscar Sas, Mihai Sas páros első részvételéért.
CEC ORI CUP 2025 – ügyességi futam (14 induló)
Milan Buci (Pozsony, Szlovákia), Horna Lucie (Hostenice, Csehország), Maciej Krzewski (Mysłowice, Lengyelország), Wojciech Kluk (Kędzierzyn-Koźle, Lengyelország), Igor Holub (Rousínov, Csehország), Jaroslav Línek (Spišská Belá, Szlovákia).
CEC ORI CUP 2025 – orientációs futam (14 páros)
Maciej Krzewski, Mateusz Krzewski (Mysłowice, Lengyelország)
Peter Rusinák, Peter Rusinák jr. (Spišská Belá, Szlovákia)
Zuzana Klasová, Martin Klasa (Ostrava, Csehország)
Dagmar Drobíková, Zdeněk Drobík (Hlučín, Csehország)
Petr Černý, Petr Masek (Csehország)
Lucie Horna, Klára Horna (Hostenice, Csehország)
Pesek Attila



