Ismerős terepen versenyzett az elmúlt hétvégén a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team pilótája, Gyenes Emánuel, a magyar enduro-bajnokság 4. fordulójában.
A felvidéki Gölnicbányán nyolc évvel ezelőtt itt rendezték az International Six Days Enduro megmérettetést, így Mani tudta, hogy köves, nehéz terep vár a mezőnyre. Idén viszont a körülményeket nehezítette, hogy egy hónappal ezelőtt ugyanitt zajlott egy világbajnoki forduló, amelynek nyomai a terepen maradtak.

Mani (balról az első) tudta, hogy mire számíthat ezen a versenyen
„Még fel volt ásva a terep, mély volt még a talaj, ráadásul a verseny előtti napokban esett az eső, így a kövek még vizesek, csúszósak voltak”
– mondta a Szatmári sporthíreknek Gyenes Mani.
Hosszú volt a nyomvonal is, így szombaton, illetve vasárnap is egyenként közel 7 órát nyeregben volt a pilóta. Vasárnap esett is egyet a szatmári versenyző, de hamar felállt, és gond nélkül folytatni tudta a versenyt, az összetett idő alapján pedig a harmadik helyen zárt az ötfordulós magyar bajnokság negyedik etapját.
„Nehéz, fárasztó verseny volt. De nekem meg volt a tempóm, jól mentem, csak sajnos estem egyet vasárnap, de utána minden rendben ment”
– tette hozzá a motoros versenyző.
Ezzel az eredménnyel az összetett táblázatban is javítani tudott Mani, így az októberi, varsányi idényzáró előtt a harmadik helyen áll a magyar bajnokság tabelláján.

Gyenes Mani a dobogó harmadik fokán
A többszörös magyar és román bajnok motoros egyébként már készül a jövő év eleji Dakar-ralira, amit harmadik alkalommal rendeznek majd Szaúd-Arábiában. Mani már befizette a nevezési díjat, és a szervezők is visszaigazolták jelentkezését, így egyike lesz azoknak a 130 motorosoknak, akik január első napjait a sivatagi versengéssel töltik.
„Idén limitálták a nevezéseket. A motorosoknál nagyon volt a túljelentkezés, sokakat visszautasítottak, így a vajdasági Sagmeister Gábor sem lehet ott az következő kiíráson, bár ő sokat segített nekem minden évben”
– mondta Mani, aki hozzátette, hogy az év végéig még két magyar bajnoki endurocross-fordulón is rajhoz áll majd, amin a Dakarra szeretne edzeni.
Pesek Attila




