A második helyen zárja az évet az Olimpia VSK junior III-as csapata

Érvényesítette a papírformát a Szatmárnémeti Olimpia VSK junior III-as korosztályos női kézilabdacsapata az év utolsó bajnoki mérkőzésén, így a főcsoportos helyet érő második helyen zárja a naptári évet. A Nagy Flórián, Lucaci Dénes edzőpáros avasújvárosi, túrterebesi és kökényesdi tanítványai csütörtöké délután Kaplonyban mérkőztek meg a Kálmándi Kézisuli 2-es csapatával, a P-csoport 9. fordulójának a találkozóján.…

Érvényesítette a papírformát a KKS csapata

Az ötödik, a nyolcadik, illetve a tizedik helyen zárják az évet a junior 2-es korosztályos bajnokságban, Szatmár megye női kézilabdacsapatai. A H-csoport táblázatának első felében marad a Szatmárnémeti Olimpia VSK, habár az év utolsó fordulójának a mérkőzésén hazai pályán szenvedett vereséget a harmadik Nagybányai Marta együttestől. Ciprian Mărieș edző bízott abban, hogy taníványai meg tudják…

Három forduló felfüggesztés a kilenc gólos csatárnak

Három fordulóra függesztette fel a Román Labdaúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Gheorghe Gondiu versenyigazolványát, miután a december elején elkövetett durva szabálytalanság miatt ki lett állítva a máramarosszigeti, 0–0-ra végződött bajnoki mérkőzésen. A Szatmárnémeti Olimpia VSK gólerős csatára a Máramarosszigeti VSK elleni találkozó 43. percében látta a piros lapot, miután a labdajátékon kívül lebirkózta ellenfelét. A kisinyovi származású…

KKS- és LPS-sikerek a hétvégi rangadókon

Változás történt a női kézilabda junior 3-as korosztályos bajnoki P-csoport táblázatának élcsoportjában, miután a Szatmárnémeti Sportlíceum csapata megnyerte a Nagyváradi Alpha elleni derbit, illetve a Szatmárnémeti Olimpia VSK óriási csatában kapott ki az éllovas Kálmándi Kézisuli elleni rangadón. Alin Pop edző tanítványai magabiztosan játszottak bihari ellenfeleikkel szemben, végig irányítottak. Az első félidő szoros volt, és…

Atlético-mezre is lehet licitálni Tony Kanalos megsegítésére

A Szatmárnémeti Olimpia VSK és Andrei Balmoș játékosmenedzser jótékonysági aukciót szervez Tony Kanalos megsegítésére! Mint ismeretes, a Szatmárnémeti FC Olimpia egykori csatárát az év elején diagnosztizálták neuronmotor szklerozissal. A kolozsvári orvosok javaslatára külföldi klinikán folytatná a kezelést, viszont a fiatal sportolónak erre nincs meg az anyagi kerete. Egy ausztriai klinikán kezelhetik a fiatal családapát, viszont…

Lobonț érkezhet az Olimpia VSK csapatához?

A 85-szoros román válogatott kapus, Bogdan Lobonț ismét megtekintette a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapatának a bajnoki mérkőzését, ami akár spekulációkra is okot adhat. Az Ajax-szal holland bajnok, háromszoros román bajnok és egyszeres Román Kupa-győztes, 46 éves, vajdahunyadi hálóőr két héttel ezelőtt, a Kolozsvári Viitorul elleni hazai, a múlt heti, Máramarosszigeti VSK elleni idegenbeli, illetve a…

Vereség az év utolsó mérkőzésén az Olimpia VSK csapatának

Vereséggel zárja az évet a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata, a Liga 3 tizenötödik fordulójában ugyanis vereséget szenvedett idehaza a 10-es csoport éllovasától, a Nagybányai Minaurtól. Az első félidőben jobb teljesítményt nyújtott a szatmári csapat, fölényben játszottak, a máramarosi ellenfél pedig beszorult a saját térfelére. Veszélyes helyzetet viszont nem sikerült kialakítani, a Minaur pedig az első…

Hozta a kötelezőt az Olimpia VSK kézilabdacsapata

Hozta a kötelezőt a Szatmárnémeti Olimpia VSK junior II-es korosztályos csapata a bajnoki kiírásokban újonc Avasfelsőfalui CS Handbal Inovativ otthonában. A junior II-es korosztályos bajnokság három hét szünet után folytatódott. Ciprian Mărieș edző tanítványainak fölénye egyértelmű volt a nyeretlen avasi csapattal szemben, és az első félidői 23–9 után 41–22-re hozta a szerdai találkozót. Ezzel a…

A szatmári csapatok vezetik a táblázatot

Három Szatmár megyei csapat vezeti a női kézilabda junior III-as korosztályos bajnokság P-csoportjának a táblázatát. Három hét szünet után folytatódtak a bajnoki küzdelmek, a Szatmárnémeti Olimpia VSK pedig azonnal rangadóval kezdett, a szintén hét pontos Nagyváradi Alpha ellen. A többnyire avasújvárosi, túrterebesi és kökényesdi lányokkal felálló junior III-as csapat az első félidő végéig kiegyenlített játszott…