Remek szatmári siker született a szerbiai Nagybecskereken megrendezett, 14 éven aluliak számára kiírt nemzetközi párbajtőr körversenyen. A viadalt a Szatmárnémeti SK tehetsége, Octavia Pop nyerte meg, miután a döntőben klubtársát, Nectaria Zoicaș-t győzte le.
A két fiatal vívó már a csoportkörben is kiemelkedően teljesített: egyaránt öt-öt győzelemmel zártak, így az első és második kiemeltként jutottak a főtáblára. Innen magabiztos meneteléssel haladtak a fináléig.
Nectaria Zoicaș török, szerb és romániai ellenfelek legyőzésével biztosította helyét a döntőben. Octavia Pop eközben a nyitó asszóban klubtársát, Bélteki Emíliát búcsúztatta – utóbbi a 15. helyen végzett –, majd brit és szerb vívók ellen diadalmaskodva jutott el a végső összecsapásig.
A döntőben végül Octavia bizonyult jobbnak: 15–10-es győzelmet aratott, így az aranyérmet szerezte meg, míg Nectaria Zoicaș ezüstérmes lett. A szatmári klub ezzel kettős győzelmet ünnepelhetett.
A kiváló eredményhez hozzájárult az edzői stáb munkája is: Csiszár Ferenc, Nagy Lehel, Adrian Szilagyi, Adrian Pop és Szabó Rudolf irányításával újabb sikert könyvelhet el a Szatmárnémeti SK.




