A Szatmárnémeti Olimpia VSK edzője, Pelcz Attila tanítványát, Jeremos Álmóst nevezte a Brassóban megrendezett U21-es országos bajnoki döntőre. A fiatal sportoló számára komoly kihívást jelentett a verseny, hiszen első évét tölti a junior korosztályban.
Jeremos Álmos korábban a magyar bajnokságban versenyzett, egészen a tavalyi évig ott indult, sőt a kadetválogatott keretének is tagja volt. Az új mezőny és a magasabb korosztály ellenére is kiváló teljesítményt nyújtott, és végül bronzérmet szerzett egy rendkívül erős korcsoportban.
A 38 versenyzőt felvonultató, -66 kilogrammos súlycsoport első fordulójában a tavalyi bajnokkal, Ionuț Răducanuval találkozott, akitől egy apró figyelmetlenség után vereséget szenvedett. Iași-i ellenfele azonban bejutott a döntőbe, így Álmos számára megnyílt az út a vigaszágon.
Innen már magabiztosan menetelt tovább: minden ellenfelét ipponnal, a mérkőzésidő lejárta előtt győzte le, így bejutott a bronzéremért zajló küzdelembe. A döntő összecsapáson az aradi Vlad Mihai Simon ellen lépett tatamira, akit a második percben legyőzött, ezzel megszerezve a bronzérmet.
A fiatal sportoló eredménye különösen értékes annak fényében, hogy első alkalommal indult a román országos bajnokságon, és rögtön dobogós helyezéssel térhetett haza Brassóból.




