Az elmúlt hétvégén kellett volna játsszák, de halasztották, szerda pedig este pótolták Lázári Voinţa – Erdődi Cetate 800 labdarúgómérkőzést.
A Liga 4 B-csoportjának 8. fordulójában kiírt találkozót az erdődiek kérésére halasztották, az indoklás szerint keretükben sok volt a koronavírussal fertőzött játékos.
Szerda este a szatmárnémeti Dinamo-pályán találkozott a két alakulat, az esélyesebb lázáriak pedig simán nyertek 5–0-ra. Azonban könnyen megtörténhet, hogy a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület módosítja a végeredményt.
A lázáriak az utolsó perceket juniorjátékos nélkül voltak kénytelenek játszani, miután Takács Gergő súlyos bokasérülést szenvedett.

Takács Gergő bokáját merevítőbe helyezték a sürgősségin
„Nem tudtunk cserélni, amit az erdődiek is használtak, és fellebbeztek. Szerintem egy nagyon sportszerűtlen tett volt a részükről. Miattuk kellett halasztanunk, és mi szó nélkül belementünk ebbe. Megtehettük volna, hogy elutasítjuk a kérésüket, és akkor játék nélkül nyerünk. De mi azt akarjuk, hogy minden egyes eredmény a pályán dőljön el. Patthelyzetben voltunk a juniorjátékossal. De nem ezen dőlt el a végeredmény. Ők viszont »igazságbajnokok« akarnak lenni, és visszaélve a jóindulatunkkal, most zöldasztalnál várják a végeredményt. Mindig a jó indulatunkra fázunk rá”
– mondta elkeseredve a Szatmári Sporthíreknek a Lázári Voinţa keretének az egyik játékosa.
Amennyiben nem változik a végeredmény, a lázáriak hét lejátszott meccs után 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel a táblázat 4. helyén maradnak, míg az erdődiek nyolc lejátszott találkozó után 1/1/6-os mérleggel maradnak az utolsó előtti, 9. pozícióban.
Ha zöld asztalnál megváltoztatják a végeredményt, akkor a csapatok pozíciói nem változnak, a Voința 3/1/3-as mérleggel, a Cetate pedig 2/1/5-ös mérleggel várja majd a folytatást.
LIGA 4, B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Lázári Voinţa – Erdődi Cetate 800 5–0
*a mérkőzés végeredményét fellebbezték a vendégek.
Pesek Attila




