A Nagykárolyi Victoria VSK labdarúgócsapatának a múlt szombati volt az első bajnoki találkozó, amikor a legénység nem kapott gólt, míg az ellenfél, a Szatmárnémeti Olimpia VSK zsinórban a második mérkőzésén nem tudott gólt rúgni.
Többek között erről beszélt a két csapat edzője a Liga 3 hetedik fordulójának találkozója után, ami 0–0-s döntetlennel zárult.
Mint arról beszámoltunk, ezek után az Olimpia visszacsúszott a 10-es csoport táblázatának a 3. helyére, míg a Victoria az 5. helyről várják a folytatást, de két pont választja el az együtteseket.
Marius Botan, a Victoria VSK edzője:
„Sajnálom, hogy nem sikerült megnyerni ezt a mérkőzést. Azok, akik itt voltak ma a lelátón, és Villi Bence miatt megérdemeltük volna. Bence a legfiatalabb srác a keretünkben és nagyon jó mérkőzést hozott le. Egy győzelemmel dobogósok is lehettünk volna. De annak is örülök, hogy az első mérkőzésünk, amikor nem kaptunk gólt. Remélem, hogy a továbbiakban is tudunk ilyen teljesítményt nyújtani. A következő fordulóban is nagyon nehéz meccs vár ránk, a Lotus otthonában, de bízunk, hogy pontokkal tudunk onnan hazajönni. Öt alapember hiányzott a mai felállásból, velük talán ennél is erősebbek tudunk majd lenni.”

Marius Botan
Cosmin Iuhas, az Olimpia VSK edzője.
„Szerintem egy jó mérkőzés volt, szép játékot mutatott mindkét csapat. Az első 20 percben viszont be kellett volna találjunk legalább egyszer, és akkor más lett volna a mérkőzés kimenetele. Nem sikerült véget vetni ennek a szériának. Az első fordulókban a védekező játékban szenvedtünk, amit mostanra sikerült kijavítani, most viszont szenvedünk a befejezésnél, az ellenfél kapuja előtt. Egymás után ez a második meccs, amikor rengeteg helyzetünk van, de nem sikerül gólt szerezni. Én gratulálok a mai ellenfelünknek, akik egy harmadik vonalbeli szintre emelkedő, jó minőségű játékot mutattak be. De az én játékosaimnak is jár a dicséret, akik küzdöttek. Nincs értelme a szemrehányásnak, csak a gól hiányzott a játékunkból. Nem szabad elcsüggednünk, jól fel kell készülnünk a jövő héten, hiszen egy nehéz meccs vár ránk odahaza a désaknaiak ellen.”

Cosmin Iuhas
A Liga 3 nyolcadik fordulójában a Victoria péntek 15 órától Váradszentmártonban játszik a második helyen tanyázó Félixfürdői Lotus ellen, míg az Olimpia szombaton 15 órától az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban fogadja a 6. Désaknai Minerult.
Pesek Attila




