Érdekes mérkőzést játszott egymással szombaton a Nagykárolyi Victoria VSK és a Nagybányai Minaur, a labdarúgó Liga 3 alsóházának harmadik fordulójában, ami nem csak két gólról szólt…
Bár a nagybányaiak táblázatban elfoglalt helye nem ezt tükrözi, de a széria legerősebb ellenfelét fogadták Marius Botan edző legényei.
Az első félidőben már érezhető volt a feszültség, hiszen a máramarosiaknak létszükség a pontok szerzése, hogy megmenekülhessen a kieséstől, míg a Victoria új célt tűzött ki magának: az alsó házi széria első helyének megszerzése.
Gól nem született az első félidőben, viszont a nagybányaiak emberhátrányba mentek szünetre, miután Răzvan Tincu a második sárga után piros lapot kapott.
Fordulás után csupán negyed órát játszott emberelőnyben a Viki, ugyanis Barth Kevin is megkapta ezen a találkozón a második sárgát, így ki lett állítva.
Viszont volt rekciójuk a srácoknak, és két perccel később megszerezték a vezetést: Adrian Ciul beadására Andrei Hosu érkezett a rövid sarokra, aki betette a labdát a kapuba (1–0).
Újabb fordulatot vett a meccs a 72. percben, amikor a nagybányaiak egyik taktikai faultja után Vajda Roland és Remus Bratu kakaskodni kezdett a pályán. A bíró azonnal büntette a sportszerűtlenséget és kiállította mindkét játékost.

A bírók Vajda Roland csapatkapitányt (fehér mez) is kiállította
Mindkét csapat nyolc mezőnyjátékossal folytatta a játékot, de ez sem tartott ki a végéig. A ráadás harmadik percében ugyanis Ivan Urvanțev utolsó védőként kaszálta el a kapura törző Ciult, amiért újabb piros lap járt a Minaurnak.
A nagybányaiak viszont hét mezőnyjátékossal tudtak még támadni egyet, egy beadásba pedig rosszul nyúlt bele az addig kiválóan játszó Alex Negrea, így labda a kapuba vette az irányt, Fila Károlynak már nem volt lehetősége hárítani (1–1).
Egy pontot szerzett a Victoria, ami pont elég volt, hogy átvegye az első pozíciót a 10-es csoportban.
A következő fordulóban pedig ismét hazai pályán játszanak a „zebrák”, újabb nehéz ellenfél érkezik, a harmadik helyen álló, és három pont hátrányban levő Kolozsvári CS Sănătatea.
„Sajnálom, hogy nem sikerült behúzni a három pontot. Az első félidő kiegyensúlyozott
volt, a második félidőben pedig a srácoknak volt reakciójuk a különböző eseményekre.
Legalább ezt a szintet kell tartani a jövő héten is, mert egy olyan ellenfél jön a következő forduló meccsére, amely 7–0-val hozta le az utolsó két bajnokit”
figyelmeztetett Marius Botan, a Victoria edzője.
Megemlékezés

82 éves korában hunyt el Szabó István
A szombati találkozó egy megemlékezéssel kezdődött, ugyanis az ezt megelőző napokban hunyt el a nagykárolyi labdarúgás legendás alakja, Szabó István. Öcsi bácsi a Victoria csapatában játszott aktív labdarúgóként, majd edzőként dolgozott a korosztályos és felnőttcsapatoknál, illetve a helyi sportiskola tanára volt. Ő volt az első válogatott nagykárolyi labdarúgója. 82 évesen hunyt el.
A klub vezetősége és a Szatmári sporthírek is őszinte részvétet nyilvánít a gyászoló családnak.
LIGA 3, PLAYOUT, 10-ES CSOPORT, 3. FORDULÓ
Nagykárolyi Victoria VSK – Nagybányai CS Minaur 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Andrei Hosu 63., illetve Alex Negrea 90+4. (öngól).
Kiállítva: Barth Kevin 61., Vajda Roland 72., illetve Răzvan Tincu 45., Remus Bratu 72., Ivan Urvanțev 90+3.
Victoria VSK: Fila Károly – Adrian Ciul, Dacian Dunca, Alex Negrea, Eduard Marina, Rafael Ciatău-Popovici, Barta Norbert (85., Bogdan Nyilvan), Vajda Roland, Barth Kevin, Andrei Hosu (78., Răzvan Negreanu), Raul Haiduc (85., Tilinger Dániel).
Edző: Marius Botan
A MÁSIK KÉT MÉRKŐZÉSEN
Kolozsvári CS Sănătatea Servicii Publice – Félixfürdői CS Lotus 3–0
Szatmárnémeti SC Olimpia MCMXXI – Désaknai CS Minerul 1947 2–1
| 1. Nagykárolyi Victoria VSK | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–4 | 28 |
| 2. Félixfürdői CS Lotus | 3 | 0 | 1 | 2 | 3–7 | 28 |
| 3. CS Sănătatea Servicii Publice | 3 | 2 | 1 | 0 | 8–1 | 25 |
| 4. SC Olimpia MCMXXI | 3 | 1 | 1 | 1 | 5–6 | 21 |
| 5. Désaknai CS Minerul 1947 | 3 | 1 | 0 | 2 | 3–7 | 20 |
| 6. Nagybányai CS Minaur | 3 | 1 | 2 | 0 | 7–5 | 19 |
Pesek Attila




